A megfelelő védekezés az autólopás ellen.

A vagyontárgyairól felelősen gondolkodó ember nem él hamis biztonságtudatban. Nem gondolja azt, hogy vele sohasem fordulhat elő az, hogy vagyontárgyaira valakinek “igénye” támad.

Közhely, hogy lophatatlan autó nincs. Viszont van az az autó, amit a beépített védelmi terméket biztonsági foka miatt NEM érdemes bolygatni. Azért nem, mert egy utcával arrébb van egy ugyanolyan típus, csak védelem nélküli.

A váltózár a kormányoszlop-zár és az ezekkel jó esetben párosított GT autóriasztó olyan eszközök, amiket nem lehet csendben, egy három autóval arrébb parkoló, autóból számítógéppel kinyitni. A váltózár hatástalanításához hosszú időre van szükség. Időigényes az autó középső részének kiszedése, majd következhet a hangos, zajos, figyelemfelkeltő munka. Fúrás, faragás és a gyorsvágó. Ezek azok a műveletek, amik nem férnek bele egy mélygarázs, vagy egy parkoló “csendjébe”. Ennek köszönhető, hogy a váltózárral szerelt autók eltulajdonításába bele sem kezdenek. A Kormányoszlop-zárral kapcsolatban pedig nyugodtan kijelenthető, hogy hatástalanítása műhelykörülmények között is igen nagy kihívást jelent még olyan “szakembereknek” is, akik konkrétan autós szakmával rendelkeznek. Amennyiben egy elektronikus védelmet is szereltetünk az autóba, azaz kombináljuk a védelmet, akkor bátran állíthatom, hogy mindent megtettünk gépjárművünk védelme érdekében, ami tőlünk elvárható.

Fontos szempont, hogy magánemberként NEM ugyanarra a védelmi eszközre van szükségünk, mint egy több ezer autót üzemeltető nagyvállalatnak. Egy nagyvállalatnak arra van szüksége, hogy a futásteljesítményt elektronikus menetlevélben kapja meg, vagy éppen arra, hogy tudja, mennyi céges és mennyi magán Km-t tett meg a felhasználó. Arra is kíváncsi lehet, hogy milyen hőmérséklet van a hűtőautóban és akár arra is, hogy merre jár az autó Stb. Egy ilyen cég sok esetben nem szereltet komoly vagyonvédelmet az autóparkjába, mert ki van számolva, hogy az akár több ezer autó komoly vagyonvédelemmel történő felvértezése többe kerül, mintha néhány autót ellopnak a flottából. Viszont nagyon örül annak, ha az előzőekben jelzett igényeket kiszolgáló Cég, Pl: ajtónyitás és gyújtásérzékelést is hozzátesz a szolgáltatásaihoz, máris autóriasztóként is aposztrofálva az amúgy járműkövetésre és elektronikus menetlevélvezetésre kifejlesztett logisztikai termékét.

  • Ez a nagy Cégnek jó, mert a logisztikai termék mellé “némi” védelmet is kapnak a gépjárművei, de Önnek mint magánembernek NEM erre van szüksége, mert kismértékű védelmet kap olyan logisztikai szolgáltatásokkal párosítva, amire NINCS szüksége.

Önnek, mint magánembernek másként kell gondolkoznia mint egy nagy Cégnek, hisz Önnél nem megengedett, hogy az egyetlen autóból azt az egyet ellopják. Ezért fontosnak tartom és a továbbiakat a szakmában 30 éve dolgozó magánemberként (is) mondom. Az autónak ott kell maradnia, ahol hagytuk! Nem hiszek a távoli keresgélésben! Nem hiszek az utólagos megtalálásban! Nem hiszek abban, hogy egy diszpécsernek lehetősége adódhasson arra, hogy megtudja merre vezet az utam, hol és mennyit tartózkodtam.

Ezért fontos, hogy felismerje, melyek azok a gépjárművédelmi megoldásnak mondott szolgáltatások, ahol autóriasztóként, egy számítógépes hátteret és természetesen egy havidíjas szolgáltatást akarnak önnek eladni.

A következő szavak gyakoriak az ilyen Cégek autóriasztót kínáló ajánlatának szóhasználatában:

  • applikáció
  • havidíj
  • távolról láthatjuk, az autónk pontos útvonalát
  • internet
  • felhasználóbarát mód
  • szerverfelügyelet
  • lehet távolról frissíteni
  • az adatokat szerverre küldi
  • felhő alapú
  • adat center
  • konfiguráció
  • szolgáltató

Valós védelmet vásároljon, ne egy havidíjas függőséget!

Amennyiben elektromos autó védelmében gondolkozik, úgy KATT IDE, hogy megismerhessen egy újszerű védelmi megoldást, a kormányoszlop-zárat.

Bármit választ egyet NE tegyen: Sokan, sokfélében hisznek, azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy nem csak az autó, hanem a benne utazók biztonsága szempontjából is fontos a beépített vagyonvédelmi termék. NE bízzuk egyetlen titkos kapcsolóra az autó működőképességét, hisz az akár menet közben is “elromolhat”, nagyban kockáztatva akár az életünket, ha Pl: a meghibásodás egy előzés közben történik. Ne szereltessünk be olyan terméket, amit egy ismerősünk ismerőse készített és már egy-két autóban “nagyon jól” működik…

 

A legfontosabb, hogy amennyiben kérdése lenne, hívjon bizalommal.

Varga Péter 20/9337705

Minősítések

Minősítések

Váltózár beszerelés Budapest

váltózár beszerelés