A mai autótolvaj ritkán tör be ablakot. Csendben nyitja ki és indítja el az autót – sokszor percek alatt, nyomok nélkül. Ebben a kalauzban közérthetően összefoglaljuk, milyen módszerekkel dolgoznak, és melyik védelem mit tud ellenük.
Hogyan lopják ma az autókat?
1. Jelmásolás a kulcs nélküli autóknál
A kulcs nélküli nyitású és indítású autók akkor nyílnak, ha érzékelik a közelben a kulcs rádiójelét. A tolvajok ezt használják ki: egyikük a ház vagy a lakás közelében elkapja a bent hagyott kulcs jelét, a társa az autó mellett „továbbadja”. Az autó azt hiszi, a kulcs ott van mellette, ezért kinyílik és elindul. A kulcs közben végig az előszobában van.
2. Kódolvasó: új kulcs az autó elektronikájába
Az autó diagnosztikai csatlakozóján keresztül speciális eszközzel új kulcsot lehet betanítani az autónak. Ehhez a tolvajnak be kell jutnia az utastérbe, de utána a saját „kulcsával” elindíthatja az autót.
3. Behatolás az autó elektronikus hálózatába
Egyes autóknál a tolvajok a karosszéria valamelyik pontján – például egy fényszóró vagy egy lökhárító mögött – csatlakoznak az autó belső hálózatára, és onnan adják ki a nyitás és az indítás parancsát. Kívülről ez szinte észrevehetetlen.
4. Jelzavaró: az autó be sem záródik
Parkoláskor a tolvaj egy jelzavaróval elnyomja a távirányító jelét. A tulajdonos megnyomja a gombot, és elsétál – az autó viszont nyitva maradt. Ezzel főleg az utastérből lopnak, de a kódolvasós módszer előkészítéséhez is használható.
5. A klasszikus módszerek
A kulcs ellopása (például edzőteremből, öltözőből vagy betöréssel a lakásból) és a hagyományos feltörés ma is előfordul, főleg régebbi autóknál.
Amit ingyen vagy olcsón megtehet
- Tartsa a kulcsot jelárnyékoló tokban vagy fémdobozban otthon is – így a jele nem másolható.
- Ne tartsa a kulcsot a bejárati ajtó közelében.
- Zárás után ellenőrizze, hogy az autó valóban bezáródott (villogás, hangjelzés, kilincs).
- Ha az autója engedi, kapcsolja ki a kulcs nélküli nyitást, vagy kérdezze meg a szervizt, hogyan lehet.
- Ne hagyjon értéket és iratot az autóban, a forgalmi engedélyt és a pótkulcsot pedig soha.
Elektronikus védelmek: mit tudnak, és hol a határuk?
Riasztó és indításgátló: jelez, illetve megakadályozza az indítást – de egy felkészült tolvaj számára ezek is elektronikus akadályok, amelyeket megfelelő eszközzel ki lehet kerülni.
Nyomkövető: segíthet megtalálni az ellopott autót, de a lopást nem akadályozza meg, és a tolvajok jelzavaróval gyakran el is némítják.
A gyári kormányzár: egyre kevesebb új autóba építenek gyári kormányzárat, és ahol mégis van, ott a kulcs nélküli autókban jellemzően elektronikusan vezérelt. Amikor az autó felismeri a kulcsot vagy a közelítőkártyát, a kormányzár magától kinyit. Ha a tolvaj jelmásolással vagy kódolvasóval már elhitette az autóval, hogy a kulcs ott van, a gyári kormányzár is kinyit neki. Ez tehát nem független, mechanikus akadály, hanem az autó elektronikájának része.
Ezek hasznos rétegei a védelemnek, de egyik sem állítja meg fizikailag az autót.
Mechanikus védelmek: amikor az autó egyszerűen nem mozdul
A mechanikus zár nem az elektronikát győzi meg, hanem fizikailag akadályozza meg, hogy az autóval el lehessen hajtani. Hiába nyitották ki és indították el az autót, a zárat kulcs nélkül nem lehet kinyitni – ehhez idő, szerszám és zaj kellene, amit a tolvaj el akar kerülni.
Váltózár – hagyományos váltókaros autókhoz
A váltózár a középkonzol alá, a gyári csavarhelyekre épül, és lezárva rögzíti a sebességváltót: kézi váltónál hátramenetben, automata váltónál parkoló állásban. Kívülről csak a zárbetét látszik. A Diamond Lock váltózár svájci KABA zárbetéttel, 24 edzett acélcsappal készül, a kulcsa nem másolható le egy kulcsmásolóban. Árak és beszerelés
Beépített kormányzár – váltókar nélküli autókhoz
Sok új autóban – főleg elektromos és hibrid modellekben – már nincs hagyományos váltókar: kapcsoló, forgatógomb vagy joystick váltja. Ezekhez beépített kormányzár való, amely lezárva megakadályozza a kormány elfordítását. A Diamond BLOCK tisztán mechanikus: nincs benne elem, nem sugároz jelet, és – a gyári, elektronikusan nyíló kormányzárral szemben – csak a saját kulcsával nyitható, az autó elektronikája nem tudja kinyitni. Teljesen automata rendszer: bezárás előtt nem kell egyenesbe forgatni a kormányt.
Kormányra tehető rúd
Olcsó, látható és elrettentő, de minden alkalommal fel kell tenni és le kell venni, és a kevésbé erős típusok gyorsan eltávolíthatók. Kiegészítésnek jó, önálló védelemnek kevés.
Melyik módszer ellen mi véd?
| Lopási módszer | Jelárnyékoló tok | Elektronikus védelem | Mechanikus zár |
|---|---|---|---|
| Jelmásolás (kulcs nélküli autók) | Igen | Részben | Igen |
| Kódolvasó, új kulcs betanítása | Nem | Részben | Igen |
| Behatolás az autó elektronikus hálózatába | Nem | Részben | Igen |
| Jelzavaró parkoláskor | Nem | Részben | Igen, ha lezárták |
| A gyári kormányzár kinyitása (az autó „felismeri” a hamis kulcsot) | Igen, ha a jelet nem tudják másolni | Nem | Igen |
| Kulcs ellopása | Nem | Részben (ha külön kód vagy kártya kell hozzá) | Igen, ha a zár kulcsa külön van |
A legjobb a rétegzett védelem
A tolvajok a könnyű célpontokat keresik. Minél több, egymástól független akadályba ütköznek – jelárnyékolt kulcs, elektronikus védelem és egy mechanikus zár –, annál valószínűbb, hogy továbbállnak. Ezek közül a mechanikus zár az egyetlen, amely akkor is a helyén marad, ha az autó elektronikáját már legyőzték.
Részletesen
Az egyes témákról bővebben a Kisokos cikkeinkben olvashat:
- Ellopták az autómat – mit tegyek?
- Védelmi megoldások összehasonlítása
- Elektromos autó lopásvédelme: mi véd, ha nincs váltókar?
- Hibrid autó lopásvédelme: váltózár vagy kormányzár?
- Feltörhető a váltózár? Őszinte válasz a gyártótól
- Váltózár vagy elektronikus védelem?
- GPS-es autóvédelem vagy váltózár?
- Mi az a CAN-busz, és miért fontos a védelemnél?
- A diagnosztikai (OBD) csatlakozó lezárása
Gyakori kérdések
Ha az autómnak van gyári indításgátlója, kell még más védelem?
A gyári indításgátló alapvédelem, de a mai módszerek – a jelmásolás és a kódolvasó – éppen ezt kerülik meg. Egy független, mechanikus zár akkor is megállítja az autót, ha az elektronikát legyőzték.
Az autómban van gyári kormányzár. Az nem elég?
A kulcs nélküli autók gyári kormányzára jellemzően elektronikusan nyit: amikor az autó érzékeli a kulcsot vagy a közelítőkártyát, kiold. Ha a tolvaj az autó elektronikáját jelmásolással vagy kódolvasóval már becsapta, a gyári kormányzár is kinyit. Egy utólag beépített, tisztán mechanikus zárat viszont csak a saját kulcsával lehet kinyitni.
Melyik autókat lopják a leggyakrabban?
Elsősorban a keresett, jól értékesíthető autókat, illetve azokat, amelyeknek az alkatrészei értékesek. A kulcs nélküli nyitású autók különösen ki vannak téve a jelmásolásnak.
Váltózár vagy kormányzár kell az autómba?
Ha az autójában hagyományos váltókar van, váltózár. Ha a váltás kapcsolóval, forgatógombbal vagy joystickkal történik, beépített kormányzár. Ha bizonytalan, hívjon minket, és megmondjuk.
Érinti a beépített zár a gyári garanciát?
A gyári garancia nem terjed ki az utólag beépített eszközre és az általa okozott hibákra, ezekért a beépítő felel. A beépítésért mi vállaljuk a felelősséget, az autó többi alkatrészére továbbra is a gyártó garanciafeltételei vonatkoznak.
Hívjon minket: 06 20 933 7705 – megmondjuk, melyik megoldás illik az autójához.